Elállás joga / Elállási jog gyakorlásának menete
A Távollévők között kötött szerződésről szóló 17/1999 (II.5) Kormányrendelet értelmében a Vásárlónak jogában áll 14 napon belül a vásárlástól indoklás nélkül elállni, visszaküldeni a megrendelt terméket. A nyolc munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a Vásárló a csomagot átvette.
Elállás esetén az Eladó a vásárló által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríti. A vásárló viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli. A nem rendeltetésszerű használatból eredő esetleges kárunkat kénytelenek vagyunk a vásárlóra áthárítani.
Kivonat A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendeletből:
4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. (2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától számított három hónap elteltéig, b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a szerződéskötés napjától számított három hónap elteltéig gyakorolhatja. (3) Ha a 3. § szerinti írásbeli megerősítés kézhezvételére - a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben – a termék kézhezvételének napjától, illetve - a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben - a szerződéskötés napjától számított három hónapon belül kerül sor, ettől az időponttól számított nyolc munkanap elteltéig a fogyasztó akkor is elállhat, ha a termék kézhezvételétől, illetve a szerződéskötés napjától számított három hónapból kevesebb mint nyolc munkanap van hátra. (4) Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. (5) A vállalkozás köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. (6) A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezen felül egyéb költség nem terheli. A vállalkozás azonban követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. 5. § A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti elállási jogot: a) szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha az elállási határidő lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte; b) olyan termék értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac értékesítő által nem irányítható ingadozásától függ; c) olyan termék értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó; d) hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta; e) hírlap, folyóirat és időszaki lap értékesítésére vonatkozó szerződés esetében; f) szerencsejáték-szerződés esetében.
Amennyiben elállási jogával kíván élni, azt írásban, levélben vagy e-mailben teheti meg, hivatkozva a termékre és a megrendelés azonosítójára. Elállási jogát a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül teheti meg az átvétel napjától számítva.
Postai levél útján történő elállásnál, a levél postára adásának dátumát vesszük figyelme a 14 munkanap beszámításakor. A levelet lehetőleg ajánlott levélként adja fel, hogy egyértelműen bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Elállás esetén a termék bontatlan vagy bontott állapotban érkezhet vissza a Webáruházhoz.
Utánvéttel visszaküldött terméket a Webáruház nem vesz át. A Webáruház kizárólag sérülésmentes vagy a rendeltetésszerű használatot meg nem haladóan használt termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni.
A termék ellenértékét valamint a szállítási költséget legkésőbb a termék Eladóhoz való megérkezést követő 30 napon belül utalja vissza a vásárló által megadott bankszámlaszámra. A visszatérítés vonatkozik a termék, vásárló részére történő kiszállítási költségekre is, kivéve, ha az elállással érintett termékkel együtt más olyan termék is kiszállításra került, amely tekintetében a vásárló nem élt elállási jogával. Amennyiben az átutalásban valamely bank hibájából késedelem lépne fel, azért felelősséget nem vállalunk. Az ellenérték visszajuttatása kizárólag átutalással történik. Az átutalás során felmerülő banki költséget a webáruház üzemeltetője fizeti.
Amennyiben a vásárló nem a jelen ÁSZF és a jogszabályok szerint közli és gyakorolja elállási jogát úgy a Webáruház a vételárat nem téríti vissza.